HTML

10/04/08 Elmaradt a megvalósult vita

Furcsa véget ért az első forduló előtti vitáról szóló többhetes huzakodás. Az MDF és Bokros Lajos számára a rosszul elsült kampány végén nem igazán maradt más ügy, mint kikövetelni a választási vitát vagy ennek elmaradása esetén minden ellenfélre rásütni, nem mernek szembeszállni „szikrázóan logikus” programjával.

Ahogy közeledett a kampány vége, az LMP számára is egyre fontosabbá vált, hogy felmutassa, kompetens induló a 2010-es választáson, és ezt rögtön azzal nyomatékosították, hogy a lehető legtöbb helyen elmondták, milyen terjedelmes programot alkottak, hátha a mennyiség egyben a minőséget is bizonyítja.

Végül Bokros Lajos vitát rendezett, ahová csak az LMP ment el, gazdasági szakpolitikusával képviseltetve magát. Scheiring Gábor és Bokros Lajos vitája helyett azonban csak a vitáról szóló szópárbaj jött létre, és ezzel az MDF nem tudta felhasználni az LMP-t arra, hogy bizonyítsa, tényleg a programok vitában való ütköztetése a legfontosabb számára ebben a kampányban.

Bokros számára ugyan mindenképpen lettek volna kockázatai a vitának. Ahogy a Kampány van blog is írja, ő az, aki keveset nyerhet, de sokat veszíthet. Ha saját maga teszi magasra a lécet, akkor a meglepetés és szavazatokban mérhető siker nem az, ha jól teljesít, érdekes csak a – bármilyen apró – kudarc vagy az ellenfelek vártnál jobb szereplése lehet. De a problémát végül nem ez okozta, hanem az, hogy az, aki meghirdette a vitát, végül a vitázni nem akaró fél pozíciójába kerülhet.

Lehet, hogy a mai akció kimenetele a szavazók egy része számára azt igazolja, az LMP "nem merte" listavezetőjét elküldeni Bokros Lajos elé. Az LMP nyilvánvalóan vitázhatott volna úgy az MDF-fel, hogy közösen az MSZP elbizonytalanodott egykori szavazóit elérhessék, ráadásul élesen meg is különböztessék magukat egymástól („kommunisták” vs. „neoliberálisok”). De ennél valószínűbb, hogy a vitából kialakított kampányzáró végül semmilyen nyereséget nem hoz az MDF-nek, az LMP közbelépése után a visszhang pedig inkább negatív.

gyulai.attila

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/04/08 Ezt mutatják a választások előtti utolsó közvélemény-kutatások

A választások előtt nyilvánosságra hozott legutolsó közvélemény-kutatási adatok alapján a három biztosan bejutó párt mellett az LMP-nek nagyobb az esélye a küszöb megugrására, mint az MDF-nek. A részvétel az előző két választásnál várhatóan alacsonyabb lesz, a válaszadók 56-66 százaléka ígérte biztosra részvételét. Az MSZP és a Jobbik sem tudott erősíteni, így továbbra is elérhető közelségben maradt a Fidesz számára a minősített parlamenti többség.

Az elemzés folytatása a Hírszerzőn.  

political.capital

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/04/07 Negatív-kampány-adatbázis

Nincs politika negatív kampány nélkül. Aki magát a negatív kampányt támadja, az a politikát támadja. A negatív kampány emellett hasznos, mert szélesíti a pártokról, jelöltekről elérhető információk körét, a negatív kampány tehát demokratikus. A negatív kampány akkor válik a legérdekesebbé, amikor a pártok már egymást vádolják azzal, hogy negatív kampányt folytatnak. Lényegében ez a megfelelője az „ellenfél csak kampányol és kommunikál” típusú vádaknak a hivatalos kampányidőszakon kívül.

A negatív kampány mindig is kétélő fegyver volt a pártok kezében. Az ellenfél direkt támadása lehet hatásos, de ugyanakkor kockázatos, ahogyan egyébként lehet árulkodó és önromboló is.

A politikai kampányok közhelygyűjteménye szerint a negatív kampány azoknak a politikai erőknek jelent (utolsó) lehetőséget, akik az ellenfélhez képest hátrányban vannak, saját imázsukkal már nem nagyon tudják magukhoz kötni a választókat, és amúgy sincs vesztenivalójuk. Látszólag 2010-ben mindez illik az MSZP-re, és meg is magyarázza, hogy a tv-s hirdetési blokkokban miért a szocialistáké a leginkább negatív anyag.

A Fidesz és a Jobbik között azonosságot állító film célja a mozgósításon túl egyértelműen annak a törekvésnek a megerősítése, mely szerint, aki „demokrata”, nem választhat mást csak az MSZP-t, ha nem akarja, hogy szavazata elvesszen. Nem valószínű azonban, hogy az üzenet érdemben változtat a potenciális szocialista szavazók aktivitásán és döntésén, és ebben éppen a negatív kampány általában figyelmen kívül hagyott jellegzetességei játszanak szerepet.

A negatív kampány aligha lehet hatásos, ha a megtámadott ellenfél helyett sokkal inkább árulkodik a támadó kétségbeesettségéről. Nem feltétlenül azért ütnek tehát vissza a negatív kampányok a kezdeményezőre, mert túl erőszakosak, túlságosan támadóak, hanem azért és akkor, ha azt üzenik: „tulajdonosuk” mást már nem tud mondani.

A negatív kampány tehát aránykérdés is, és hatásossága azon is múlik, hogy kellőképpen pozitív-e amúgy más terepen kezdeményezője. A Fidesz „visszafogott” kampányának egyik előnye, hogy a párt által indított támadások a szocialisták irányába nehezen üthetőek vissza, miközben az éveken át megosztónak beállított párt a választók túlnyomó többsége számára már nem „megosztó” (legalábbis abban az értelemben, ahogyan a politikai vitákban a kifejezést használni szokták). Más a helyzet a Fidesz és a Jobbik közötti küzdelemben, ahol éppen a „Csak a Fidesz” szlogen tette túlságosan is láthatóvá, hogy szükség van negatív kampányra, hogy végre ki lehessen mondani: botránypárt.

A közvélemény-kutatások szerint azonban a Jobbik elleni támadások hatásosak lehettek, a párt lendülete megtört. Azon a napon pedig, amikor erről a választók is tudomást szerezhettek, előkerült egy hangfelvétel, egy újabb adatbázis-ügy. Erősen kérdéses viszont, hogy ezzel bárkit vissza lehet-e terelni a Jobbik szavazói közé. Ha valaki használni tudja Kubatov Gábor „vallomását”, az sokkal inkább az MSZP lehet, aligha van ugyanis olyan Jobbik-szavazó, aki felháborodik a „komcsik” név szerinti azonosításán. Az MSZP azonban várhatóan komoly energiákat fog arra fordítani, hogy ezzel az üggyel támassza alá már amúgy is futó negatív kampányát.
 

gyulai.attila

RSS értesítő

Szólj hozzá! · 2 trackback

10/04/06 LMP vagy Jobbik: Riválisok most és a választás után

A Jobbik és az LMP párt alig hederít egymásra, látszólag a potenciális támogatóik is eltérő választói csoportokból kerülnek ki, a nyilvánosságban ebből következően egészen más párharcok keretében jelenik meg mind a Jobbik, mind az LMP. Míg előbbi leginkább a Fidesz, addig utóbbi alapvetően az MDF ellenfeleként tűnik fel. Ahogy egy korábbi elemzésünkben is utaltunk rá, éppen a Fidesz-Jobbik, valamint az LMP-MDF ellenfél-párok látványossá válása hozza nehéz helyzetbe az MSZP-t abból a szempontból, hogy nincs hozzákapcsolható ellenfél. A szocialisták és a Jobbik versenyfutása a második helyért ugyanis nem annyira a pártpolitikai küzdelem szintjén jelenik meg, hanem inkább csak a közvélemény-kutatások keltette várakozások kontextusában.

Nem biztos azonban, hogy csak azokra pártpolitikai összecsapásokra érdemes figyelni, amelyek a kampány által megjelenített felszínen zajlanak. A mélyben ugyanis a magyar pártrendszer elmúlt húsz évének legjelentősebb átalakulása zajlik. Az elmúlt évtized kétpólusú pártrendszerét hárompólusú válthatja fel: a meggyengült MSZP mellett a várhatóan nagy parlamenti többséggel bíró Fidesz foglalhatja el a jobbközép pozíciót (melyben ezúttal a közép a hangsúlyosabb), ugyanakkor a Jobbik révén létrejöhet egy erős szélsőjobboldali pólus is, az LMP és az MDF esetleges bekerülése az Országgyűlésbe pedig még tovább színesítheti a pártpolitikai palettát. Sőt, az LMP akár abban az esetben is folytathatja a politikai építkezést, ha a mostani választáson végül öt százalék alatt marad.

Hogy a választás után milyen viszonyban lesznek egymással a pártok, azt termeszétesen ma még nem lehet látni. Az azonban biztos, hogy a jelenleg alakulóban lévő új pártrendszer nem kizárólag a már adott törésvonalak mentén szerveződik majd. A pártpolitikai tér jelentősen megváltozhat, a választás utáni új helyzetben új pozíciókat és törésvonalakat teremthetnek a pártok.

Így például a ma még leginkább az MDF-fel hadakozó LMP számára később Jobbik lehet a legfőbb rivális és viszont. Egyrészt, mert a két párt – bár nagyon más módon -, de mégis hasonlóan elitellenes alapállásból, mintegy kívülről, „új erőként” bírálja a fennálló politikai viszonyokat. Másrészt, mert mindkét párt erőteljesen épít a fiatalokra: a Jobbik szélsőjobboldali, az LMP alternatív baloldali eszméket és jövőképet kínál a számukra. Harmadrészt pedig azért, mert az emberi jogi liberalizmus hagyományát felvállaló LMP számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan a Jobbik nyíltan kirekesztő politikája.

Ugyanakkor a pártrendszer két új szereplője, az LMP és a Jobbik nem pusztán egymással szemben elfoglalt pozíciója miatt lehet érdekes, hanem abból a szempontból is, hogy miként viszonyulnak majd hozzájuk a „régi” pártok. Az MSZP számára ugyanis az LMP jelenthet kihívást, a Fidesz számára pedig Jobbik – a rivalizálás már mindkét esetben jelenleg is világosan látható. Ha pedig végül esetleg az MDF-nek is sikerül a parlamentbe kerülnie, akkor – jelenlegi kampányát folytatva – kísérletet tehet egy olyan alapvetően gazdaságpolitikai törésvonal megteremtésére, amelynek segítségével egyedül önmagát határozza meg piacbarát kapitalista pártként mindenki mással szemben.

Mindezek persze csak lehetőségek, esetleges pozíciók, amelyek létrejötte ma még teljesen bizonytalan. A sokféleképpen elképzelhető pártpolitikai viszonyokról való gondolkodás azonban egyvalamiben biztosan segíthet: annak megértésében, hogy az elmúlt években megszokott vagy a kampányban kirajzolódó szembenállások, törésvonalak és pozíciók nem feltétlenül lesznek érvényesek a választást követően.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

juhasz_attila

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/04/02 Kampány 2010: gyakorló munkafüzet politológushallgatóknak

 Április 11-hez közeledve mindenki számára egyre egyértelműbbé válhat: a jelenlegi választási kampánynál a tavasz eleji időjárás jóval több érdekes és váratlan fordulatot, izgalmat és akár beszédtémát szolgáltat.

Habár minden kampány bővelkedni szokott az előre kalkulálható váratlan fordulatokban, jelen választási kampányban gyakorlatilag minden politikai párt pontosan azt a szerepet játssza, ami logikusan következik a politikai környezetből és a pártpalettán elfoglalható és elfoglalandó pozíciójából, illetve korábbi politikájából. Azt is mondhatnánk: minden politikai szereplő a kötelezőt hozza. Ennek is köszönhető, hogy a kampány a finishez érve is inkább lanyhulni, mint durvulni látszik, és ez vezet oda is, hogy a politikai helyzetelemzések is minden korábbinál jobban összetartanak. Szinte mindenki egyetért például abban, ki lesz a győztes, hogy mik a választás fő tétjei (lesz-e kétharmad, ki lesz a második, bejutnak-e a „kicsik”), és nagyjából abban is, melyik párt kampánya mennyire lehet sikeres. 
 
Minden politikai szereplő motívumai és céljai érthetőek és világosak, és a szereplők eszerint cselekszenek, ami a motívumaikból következik.  Ritkák az egyértelmű, a logikus stratégiával szembemenő hibák, és eddig nem voltak olyan politikai események (2002-ben köteles beszéd, 2006-ban szerver-ügy, Mikola-beszéd), amelyek kizökkentenék a kampányt az eredeti kerékvágásból, átírnák a korábbi menetrendet, gyors és azonnali reakciókra kényszerítve a feleket. És ez nem csak az izgalmasabb feladatok után áhítozó politikai elemzők siráma, hiszen befolyásolja a választók politikai helyzetértékelését is. Annak ellenére, hogy a jelen választás és a politikai helyzet számos rendkívüli helyzetet tartalmaz (egy párt egyedül szerezhet kétharmadot, harmadik helyre szorulhat az MSZP egy szélsőjobboldali politikai erő mögött, a jobboldali pártok a szavazatok több mint 70 százalékát is lefedhetik, két új párt is a parlamentbe kerülhet), a közhangulat sokkal inkább apatikusnak, mint rendkívülinek mondható.
 
Bár sokat hangoztatott megállapítás – amivel nehéz nem egyetérteni – hogy a Fidesz „biztonsági stratégiát” folytat, ez valójában minden politikai erőre igaz. A kormány felé közeledve persze a Fidesz taktikus – és egyben tematikus – semmitmondása a legfeltűnőbb. Látni kell ugyanakkor, hogy a többi politikai erő is a tökélyre fejlesztett – persze ettől még nem mindenki esetében hatékony – politikai minimalizmussal vesz részt a választási kampányban. Egyik párt sem hagyja el saját „komfortzónáját”, azt a bejáratott terepet, ahol látszólag a legkevesebb kockázatot vállalja. Ennek az eredménye pedig egy kiszámítható kampány, amelyben mintha minden szereplő olajozottan betanult koreográfia szerint, szép összjátékban adna elő egy jól begyakorolt színdarabot. 
 
Az MSZP a jól bejáratott és jól elkoptatott eszközeivel él a kampányban – annak ellenére, is, hogy az orbánviktorozás és a szélsőjobboldali veszéllyel való fenyegetés mint politikai eszköz már mintha 2006 óta sikertelen lenne. Ezen tényezők összekapcsolása ugyanakkor különösen problematikus lehet olyankor, amikor egyébként a Jobbik és a Fidesz látványos és vérre menő küzdelmet folytat egymással. De ha figyelembe vesszük, hogy az MSZP csak saját törzsszavazóira hajt (erre utal a nyugdíjasok folyamatos megszólítása is), végső soron ez a politika is logikus. A Jobbik parlamenten kívüli pozíciójából és a politikai elittel szembeni általános ellenszenvből kovácsol politikát, és táborát bővítendő a hangos cigányellenesség némileg még megosztó üzenete helyett itt is a biztonsági megoldás, a hangos politikusellenesség került az előtérbe („20 évet a 20 évért”). Hasonlóan biztosra akar menni az LMP, ezért az új politika ígéretén kívül gyakorlatilag semmi konkrétumot nem fogalmaz meg, nehogy mondanivalójuk tartalma elijeszthessen bárkit is, aki szeretne szavazni ugyan, de nem a „régi pártokra”. Az MDF továbbra is saját megkülönböztető jegyét, piacpártiságát hangsúlyozza, eközben pedig kényszerből (belső konfliktusok és a listaállítással kapcsolatos permanens problémák) próbál előnyt kovácsolni, és a korábbi MSZP=Fidesz képlet helyett MSZP=Fidesz=Jobbik együttműködéssel szemben építi fel a kampányát.  Kiszámíthatóak a konfliktusvonalak is: minden szereplő azon pártot próbálja gyengíteni, aki saját szavazótáborát legjobban veszélyezteti: a Fidesz a Jobbikot, az LMP és az MDF egymást, az MSZP mindkettőjüket. 
 
Nem meglepő persze, hogy a politikai erők saját érdekeiknek megfelelően cselekszenek. A meglepő a jelen helyzetben az, hogy a kampányban eddig úgy tűnik (persze az utolsó hét előtt), hogy hiányoztak a helyzetet alapvetően átalakító látványos hibák és melléfogások, amelyek az eddigi választások előtt szinte jobban meghatározták a kampány dinamikáját, mint az előzetesen kialakított stratégiák. 
 
Krekó Péter
political.capital

RSS értesítő

1 komment

10/04/01 Szexbotrányok a kampányban

 Bár Magyarországon eddig nem tűnt túlságosan hatékony lejárató eszköznek a politikusok magánéleti ügyeinek kiteregetése, a jelenlegi kampányban mintha mégis nagyobb szerep jutna az ilyen jellegű ügyeknek – különösen a Jobbik vonatkozásában. De mi köze általában a szexnek a politikához? A szexbotrány azért lehet hatékony eszköz a politikusok iránti bizalom porrá zúzásában, mert a választók úgy érzik: a politikus eltérő szerepei mögött azonos személyiség húzódik meg; tehát aki a magánéletben hajlamos az erkölcsi kihágásokra, az a közügyek vitelében is képes lehet a normasértések elkövetésére. A politikus tehát a privát életében is legyen feddhetetlen, őszinte és igazmondó. Ráadásul az ügy a választóknak való igazmondásról is szól (ahogy annak idején a Clinton-Lewinsky ügynek is ez volt az egyik kulcsmozzanata) – ez pedig már egyértelműen politikai kérdés.

A szexbotrányok kirobbantása, kezelése és sikere alapvetően kommunikációs kérdés. Letölthető tanulmányunk 17 ország 195 botrányát vizsgálja a válságkommunikáció szempontjain keresztül.
 
Kiss Kálmán - Szabados Krisztián
political.capital

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/03/31 Durvuló lanyhakampányolás

 Amikor a tv2 elkísérte Orbán Viktort egyik kampánynapján, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a kampány lanyhaságát firtató kérdésre azt válaszolta, szerinte – nyugat-európai tapasztalatai alapján – ez a normális.

Miközben egyetértően minősíti visszafogottnak a választási kampányt, a párt születésnapi rendezvényén is arról beszél, hogy minden választást el lehet veszíteni, a Fidesz pedig több mint forradalom. De aligha gondolják lanyhának a kampányt a szocialisták, akik számára a tét – jelenlegi szervezeti-politikai formájukat tekintve – egyre inkább a túlélés és megmaradás. Ennek megfelelően az MSZP-kampány végletes eszközökkel is dolgozik, amire jó példa legutóbbi filmjük, amelyben a következő Orbán-kormány "mögött" vonuló gárdisták láthatóak.
 
Hasonló okokból nem tekintheti lanyhának a kampányt az MDF sem, amely ugyancsak a túlélésért küzd, a szocialistákhoz képest a különbség legfeljebb annyi, hogy ők napok óta erről is beszélnek a választóknak. Legújabb adománygyűjtő kezdeményezése alapján az LMP is túlélő-kampányt folytat, hogy a „kiürült kassza” ellenére láthatóvá váljanak a létfontosságú utolsó héten. Így pedig az MDF és az LMP is a leküzdendő akadályokból igyekszik kikövezni az Országgyűlésig vezető utat, noha a hasonló eszközök korántsem biztos, hogy hasonló eredményeket is jelentenek.
 
A Jobbik kampánya ugyanakkor valóban gyengült, de ez nyilvánvalóan nem stratégiai döntés részükről. Ma a Jobbik ugyanazzal a helyzettel szembesül, mint a legutóbbi időkig az MDF a kizárások, kilépések és listaállítási nehézségek kapcsán: nem tud a szavazókról és a szavazókhoz beszélni, mert a rendelkezésre álló médiafelületet nem az általa közölt, hanem a róla szóló hírek foglalják el. Éppen ezért viszont a Jobbik szinte rákényszerül arra, hogy még hangosabban, még durvábban szólaljon meg, a március 15-i rendezvény hangulata meghatározóvá is válhat, üzeneteik talán már csak így győzhetik le a feltámadt akadályokat. 
 
Kérdés tehát, hogy mi hiányzik a kampányból? Hiányzik-e egyáltalán valami, vagy a visszafogottság egyszerűen egy közhellyé vált kampányszlogen? Az eddigi kampányokban a választók megszokhatták, hogy a tetőpont valahol a viták idején jön létre, az utolsó nagy erőfeszítések és rákészülések a listavezetők/miniszterelnök-jelöltek személyes összecsapása körül alakulnak ki. De vita nincs, és ez az egyik oka annak, hogy „lanyha a kampány”, legalábbis, hogy kialakulhatott a közvélekedés a küzdelem visszafogottságról. 
 
Megváltozott persze a negatív kampány értékelése is. A hosszú hónapok óta tartó korrupciós ügyek miatt az MSZP-vel szemben nincs szükség olyan imázsrombolásra, ami különösebben árulkodó lenne arról, hogy éppen kampány van. Pontosabban nem az MSZP-vel kapcsolatban van szükség erre, a Fidesz szempontjából a Jobbik irányában azonban igen. Az MSZP is kénytelen óvatosan bánni a lejárató eszközökkel, mert nagyon könnyen visszaüthet minden kirobbantott botrány, minden olyan támadás, amiről csak feltételezhető, hogy a szocialistáknak áll érdekükben. 
 
A helyzet azonban mindezzel ellentétben sokkal inkább az, hogy idén senkinek nem érdeke arról beszélni, hogy durva a választási kampány, az ezzel kapcsolatos kölcsönös vádaskodások meglehetősen ritkák és elszórtak. Pedig a Fidesz is azzal kezdte néhány hónappal ezelőtt, hogy a szerintük a szocialisták minden idők legmocskosabb kampányára készülnek, de ha a pártok nem erről beszélnek, és erről már nem beszélnek akkor a nyilvánosságban is inkább az ellentétes üzenet válik uralkodóvá. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy az utolsó napok és órák mozgósító eszközei a nyilvánosság előtt alig jelennek majd meg, mert ha ezek jól működnek, csak azokhoz a választókhoz jutnak majd el, akik az adatbázisokban szerepelnek, akiknek nem a pártpreferenciáját kell befolyásolni, hanem a szavazási hajlandóságát. 
 
gyulai.attila

RSS értesítő

1 komment

10/03/29 42 perc kampányvideó

 

A bejegyzésben a teljesség igénye nélkül igyekeztünk összegyűjteni az idei választás kampányfilmjeit, izgalmasabb támogató videóit. A korábbi választások idején is mindig volt egy-két olyan kampányfilm, amely megpróbált kitörni a kutya-gyerek-politikus szentháromságból. Kérdés, hogy idén ez mennyire sikerült?

political.capital

RSS értesítő

1 komment

10/03/26 Ha a mennyiség átcsap minőségbe

Ha csupán a sorrendet nézzük, a kampányban negyedik politikai erővé vált az LMP. Ennél azonban máris komolyabb kihívást jelent a párt a többi szereplőre, hiszen sikeres indulásuk nem elhanyagolható kockázatot jelent az MSZP számára is, amely jelenleg a második helyezésért küzd (Mesterházy Attila szerint az ezüst amúgy is szebb az aranynál). Az, hogy az LMP húsz területi listát tudott állítani önmagában is győzelem, de ennél fontosabb, hogy az ajánlószelvény-gyűjtést a párt nem egyszerűen teljesítette, de a szervezetépítést képes felhasználni arra, hogy erősödő imázsát és az erősödés imázsát is felmutassa. Ebből a szempontból pedig komoly különbség az MDF-hez képest, hogy míg Bokros Lajos pártját minden jelöltállítással kapcsolatos negatív hír, minden támadás mostanáig bénította, addig az LMP-vel kapcsolatban fel-felröppenő ilyen tartalmú hírek már aligha okoznak kárt számukra a kampányban. Egyszerűebben: míg az MDF-nek a kommunikáció szintjén is ezen múlhat bejutása (és ezért fontos most a fővárosi listának nem csupán az elfogadtatása, de a körülötte kialakuló vita), az LMP ezen a helyzeten már túl van. A viszonylag nagy mennyiségű ajánlószelvény (viszonylag, mert a jelöltszám így is alacsony) minőségi és ebből következően arculati kérdéssé vált. 
 
Hasonló folyamatokban bízik az LMP programjával kapcsolatban is. A leghosszabb választási program címét máris elnyerő párt a kompetenciát alátámasztandó már előre elterjesztette, hogy milyen terjedelmes programmal áll a választók elé, jól tudva, hogy szinte teljesen mindegy, mi minden szerepel azon a több mint kétszáz oldalon. A lényeg a mennyiség, amelyre hivatkozva a minőséget egy kampányban már aligha lehetséges, de nem is kell részletesebben indokolni, különösen, ha a program bemutatását követően a párt szakpolitikai vitasorozatot is kezdeményez. A vita pedig ebben a pillanatban majdnem olyan fontos az LMP, mint az MDF számára. A szocialistákat kifejezetten kellemetlenül érintheti, ha az LMP nagy nyilvánosság előtt bizonyítja, hogy komolyan vehető, esélyes politikai tényezőről van szó, és a médiakörnyezetet tekintve, erre napról-napra több lehetőségük lesz. 
 

A minőségre való törekvés persze ebben a politikai környezetben ellentmondásos retorikához is vezethet. Az LMP lényegét definiálta a program bemutatásakor a program szerkesztéséért felelős Rauschenberger Péter, amikor a párt hivatalos twitter-oldala szerint a következőt mondta: „A programot illető kérdésekre én válaszolok, a politikai kérdésekre meg a politikusaink.”

Lehet más a politika és a program? 

gyulai.attila

RSS értesítő

1 komment

10/03/24 Kampánydinamikák hajrá előtt

Mint az a jelenlegi kampányból is világosan kiderül, egy párt lehetőségeit nem csupán az egyes kampányeszközök (hirdetések, kezdeményezések, jelöltek, stb.) alakítják, hanem az az imázs is, ami kampányáról kialakult. Érdemes szót ejteni arról is, hogy a kampány imázsának alakulása többszereplős játszma. Nyilvánvalóan hozzájárul az adott párt, az ellenfelek, a média, és ami a legfontosabb: ezek kapcsolódása-szétválása, ami mögött már nehezen találni konkrét, megfogható szereplőt.

political.capital

RSS értesítő

Szólj hozzá! · 1 trackback

10/03/23 Öt esélyes eltérő esélyei

Bár az ajánlószelvények leadásának pénteki határideje óta sok apróság változott, a lényeg, miszerint öt politikai erőnek van esélye bejutni a parlamentbe, továbbra is fennáll. 

Az elemzés folytatása a Hírszerzőn.

political.capital

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/03/19 0. forduló: 5-en juthatnak tovább

Nem szűkült tovább érdemben a politikai kínálat: ahogy négy éve, úgy idén is öt politikai erőnek maradt esélye megugrani az ötszázalékos küszöböt a jelöltállítási időszak után – feltéve, hogy a ma délután négyig leadott szelvények kellő számban érvényesnek bizonyulnak. A független jelöltek megszaporodtak, igaz, többüket csak a mentelmi jogtól remélt szabadság motivált az indulásban. A politikai paletta biztosan színesebb lesz 2010 után, akkor is, ha csak három párt jut be az Országgyűlésbe.

Az elemzés folytatása a Hírszerzőn.

political.capital

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/03/18 A Jobbiknak a Jobbik a legnagyobb ellenfele

Az elmúlt hetekben minden eddiginél élesebben láthatóvá vált a Fidesz és a Jobbik egymással való rivalizálása, amely a szűkebb értelemben a választók két párt között ingadozó csoportjának megnyeréséért zajlik, tágabb értelemben pedig a pártrendszerben elfoglalt pozícióról szól. Az országgyűlési választások nem fogják lezárni Fidesz és a Jobbik küzdelmét, legfeljebb annyi fog eldőlni, hogy a pártok milyen induló helyzetből vágnak neki a következő négy évnek. 

Már most tudható, hogy a Jobbik számára alapvetően kedvező lesz a politikai környezet. Míg ugyanis a Fidesz kormányzati pozícióban meglehetősen szűk, addig a Jobbik ellenzéki szerepben viszonylag tág politikai mozgástérrel rendelkezik majd – főként, hogy a jelenlegi felmérések szerint esélyes akár második legnagyobb párt cím megszerzésére is. Legalább a tavalyi EP-választás óta világos, hogy Jobbiknak lehetősége van egy nagyobb, a szélsőjobboldalon jóval túlnyúló tábor megszólítására, a párt akár a Fidesz komoly kihívójává válhat, mivel utóbbi táborában jelentős számban találhatók olyanok, akik szimpatizálnak a Jobbik politikájával. Sőt, ezen a választói csoporton túl is létezhetnek tartalékai a Jobbiknak, hiszen a párt épp azáltal erősödött meg látványosan, hogy tömegével vonzott magához olyan szavazókat, akik nem tartoztak egyetlen parlamenti párt támogatói közé sem (lásd pl. fiatalok, észak-keleti megyék lakó, korábban passzív választók). Ha a Jobbik ezeket a választókat tartósan magához tudja kötni, akkor abban az esetben is befolyásolni fogja a Fidesz pozícióját, ha egyetlen szavazót sem hódít el tőle – ez egyébként már mostani választásra is érvényes, mivel Jobbik jelenleg a kétharmados többség megszerzésének lehetőségétől ütheti el a Fideszt.
 
juhasz_attila

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/03/18 „Extreme conditions demand extreme responses”

Az MSZP új plakátsorozata: vészreakció. Különösen az a darab, amelyik arról szól, hogy a szabadságukat féltő választóknak a szocialistákra kell szavazni. Ha az egykori SZDSZ-szavazók nem értenék, még a színek is a nagy szocialista-szabaddemokrata egyetértést szimbolizálják. Így viszont akár az MSZP kölcsön is vehetné a Fidesz szlogenjét: Csak az MSZP!
 
79nap: 20100318261.jpg
A szocialisták továbbra is pontosan látják a célcsoportjaikat, az ellenfelet viszont sehogyan sem találják. A Fidesz és a Jobbik azonosítása nem jön át, a március 15-én tartott rendezvényeiken pedig a két párt mindent el is követett, hogy se szavazóik, se politikájuk ne találkozzon. 
 

Az LMP és az MDF alábecsülése pedig mára akkor is mandátumokban mérhető veszély az MSZP számára, ha végül egyik kis párt sem jut be az Országgyűlésbe. A szocialisták továbbra is úgy haladnak előre, hogy a kezdeti stratégiától nem tudnak eltérni, ami amúgy lehetne jó döntés, de most már csak a tehetetlenség viszi előre a párt kampányát. (Meglátjuk, változtat-e ezen Gyurcsány Ferenc és a pénzért adott balatonőszödi beszéd.) 

gyulai.attila

RSS értesítő

Szólj hozzá!

10/03/17 Az ünnep nem vész el csak átalakul

 A nemzeti ünnepek kiemelkedő pillanatok egy nemzet életében: emlékezeti eszközök, összekötik a múltat a jelennel és a jövővel, növelik a közösség szolidaritását, felfrissítik és formálják a társadalom működéséről kialakult képünket. Az idők folyamán azonban nem maradnak változatlanok, jelentésük az éppen aktuális társadalmi-politikai helyzet függvényében módosul. Március 15. választások előtt, kampányeseményként, mint egy edény, több-kevesebb sikerrel bármilyen tartalommal megtölthető.

csilla::urban

RSS értesítő

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása