A Jobbik és az LMP párt alig hederít egymásra, látszólag a potenciális támogatóik is eltérő választói csoportokból kerülnek ki, a nyilvánosságban ebből következően egészen más párharcok keretében jelenik meg mind a Jobbik, mind az LMP. Míg előbbi leginkább a Fidesz, addig utóbbi alapvetően az MDF ellenfeleként tűnik fel. Ahogy egy korábbi elemzésünkben is utaltunk rá, éppen a Fidesz-Jobbik, valamint az LMP-MDF ellenfél-párok látványossá válása hozza nehéz helyzetbe az MSZP-t abból a szempontból, hogy nincs hozzákapcsolható ellenfél. A szocialisták és a Jobbik versenyfutása a második helyért ugyanis nem annyira a pártpolitikai küzdelem szintjén jelenik meg, hanem inkább csak a közvélemény-kutatások keltette várakozások kontextusában.

Nem biztos azonban, hogy csak azokra pártpolitikai összecsapásokra érdemes figyelni, amelyek a kampány által megjelenített felszínen zajlanak. A mélyben ugyanis a magyar pártrendszer elmúlt húsz évének legjelentősebb átalakulása zajlik. Az elmúlt évtized kétpólusú pártrendszerét hárompólusú válthatja fel: a meggyengült MSZP mellett a várhatóan nagy parlamenti többséggel bíró Fidesz foglalhatja el a jobbközép pozíciót (melyben ezúttal a közép a hangsúlyosabb), ugyanakkor a Jobbik révén létrejöhet egy erős szélsőjobboldali pólus is, az LMP és az MDF esetleges bekerülése az Országgyűlésbe pedig még tovább színesítheti a pártpolitikai palettát. Sőt, az LMP akár abban az esetben is folytathatja a politikai építkezést, ha a mostani választáson végül öt százalék alatt marad.

Hogy a választás után milyen viszonyban lesznek egymással a pártok, azt termeszétesen ma még nem lehet látni. Az azonban biztos, hogy a jelenleg alakulóban lévő új pártrendszer nem kizárólag a már adott törésvonalak mentén szerveződik majd. A pártpolitikai tér jelentősen megváltozhat, a választás utáni új helyzetben új pozíciókat és törésvonalakat teremthetnek a pártok.

Így például a ma még leginkább az MDF-fel hadakozó LMP számára később Jobbik lehet a legfőbb rivális és viszont. Egyrészt, mert a két párt – bár nagyon más módon -, de mégis hasonlóan elitellenes alapállásból, mintegy kívülről, „új erőként” bírálja a fennálló politikai viszonyokat. Másrészt, mert mindkét párt erőteljesen épít a fiatalokra: a Jobbik szélsőjobboldali, az LMP alternatív baloldali eszméket és jövőképet kínál a számukra. Harmadrészt pedig azért, mert az emberi jogi liberalizmus hagyományát felvállaló LMP számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan a Jobbik nyíltan kirekesztő politikája.

Ugyanakkor a pártrendszer két új szereplője, az LMP és a Jobbik nem pusztán egymással szemben elfoglalt pozíciója miatt lehet érdekes, hanem abból a szempontból is, hogy miként viszonyulnak majd hozzájuk a „régi” pártok. Az MSZP számára ugyanis az LMP jelenthet kihívást, a Fidesz számára pedig Jobbik – a rivalizálás már mindkét esetben jelenleg is világosan látható. Ha pedig végül esetleg az MDF-nek is sikerül a parlamentbe kerülnie, akkor – jelenlegi kampányát folytatva – kísérletet tehet egy olyan alapvetően gazdaságpolitikai törésvonal megteremtésére, amelynek segítségével egyedül önmagát határozza meg piacbarát kapitalista pártként mindenki mással szemben.

Mindezek persze csak lehetőségek, esetleges pozíciók, amelyek létrejötte ma még teljesen bizonytalan. A sokféleképpen elképzelhető pártpolitikai viszonyokról való gondolkodás azonban egyvalamiben biztosan segíthet: annak megértésében, hogy az elmúlt években megszokott vagy a kampányban kirajzolódó szembenállások, törésvonalak és pozíciók nem feltétlenül lesznek érvényesek a választást követően.