Újra leírjuk: „Itt az idő, hogy a magyar közvélemény felkészüljön: a választások első fordulója mindent fel fog borítani a magyar politikában.” Korábbi elemzésünkben ebből a kiindulópontból vetettük fel a kérdést: mihez kezdenek a szocialisták, ha a Jobbik esetleges váratlan (?) erősebb szereplése miatt néhány egyéni választókerületben felmerül a Fidesz javára való visszalépés lehetősége.

A kérdésünkre adott reakciók meglehetősen nagy szórást mutattak abból a szempontból, hogy vajon ezzel a szocialisták, a Fidesz, a Jobbik, netán egyenesen Somogyi Zoltán MDF-kampányfőnök érdekeit szolgáljuk-e, vagy pusztán az antifasiszta aggódás szólt belőlünk, ahogyan egy politológus vélekedett. Nem szeretnénk senki összeesküvés-elméleteit, különösen nem gondos számítgatásait cáfolni,mindezek olvasása ugyanis módfelett szórakoztató, de érdemes jelezni, hogy nem a választási matematika a lényeg.

A visszalépéseknek ebben az esetben nem a mandátumok, hanem az egyes politikai szereplők stratégiája felől nézve van jelentősége. Miután ugyanis a szocialisták hosszú éveket töltöttek azzal, hogy – természetesen taktikai okokból – a szélsőségesektől való elhatárolódásra szólítsák fel a Fideszt, nem mindegy, hogy ők maguk meddig hajlandóak elmenni a szélsőségesekkel szembeni küzdelemben. Az MSZP dilemmája nem a következő Országgyűlés összetétele miatt fontos, hanem a választás utáni induló pozíciója, a Fidesszel és a Jobbikkal szemben elfoglalt helyzete és cselekvőképessége miatt. Imázskérdésről és a politikai mozgástérről van szó. A dilemma így természetesen nem is szűkíthető le a visszalép/nem lép vissza dualitásra, amennyiben van olyan politika, ami ezt semlegesíteni képes (és közel sem biztos, hogy Orbán Viktor demokratikus voltára való rákérdezés lenne ez a megoldás).

Van azonban még egy kérdés, ami még nyilvánvalóbbá teszi az általunk felvetett problémát:

Visszalép-e a Jobbik a Fidesz javára?

Első látásra könnyen megválaszolható a kérdés: nem, mert a Jobbik számára a Fidesz a legfontosabb ellenfél, hiszen a kutatások szerint a Fidesz-szavazók körében jelentőst tartaléka van a Jobbiknak és részben abba a pozícióba törekszik, ahol a legnagyobb ellenzéki párt van. A Jobbik válasza így vélhetően készen áll: az elmúlt húsz évért a Fidesz is felelős, a szórólapokon emlegetett „cserébe megítélendő” húsz év, mint egykori miniszterelnöknek Orbán Viktornak és pártjának is jár.

Lehetnek azonban olyan választókerületek, ahol a második fordulóban a szocialista jelölt áll nyerésre, ha vele szemben az MSZP-ellenes tábor megoszlik a Fidesz és a Jobbik között. A Jobbik pedig választhat a vele szemben alkalmazható lehetséges támadások között: „feladja önállóságát” és beáll a Fidesz jelöltje mögé, vagy mandátumhoz segíti azokat, akikkel minden nyilatkozata szerint el-, és le kíván számolni. Első esetben az a kérdés a Jobbik számára, hogy megtarthatja a legradikálisabb szavazóit, akiket fáradságos munkával terelt egy táborba az elmúlt három évben, a második esetben pedig azokat a szavazókat kockáztatja, akik a baloldalt elsöprő erős Fidesz-Jobbik szövetségben gondolkodnak.

Ahogy az MSZP esetében, úgy persze Jobbik dilemmájával kapcsolatban is elmondható, hogy a párt döntése nem feltétlenül gyakorol hatást a szavazói viselkedésre: könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az állva maradt jobbikos jelöltek támogatói a második fordulóban maguktól is a fideszes jelölt mögött tűnnek fel. Ugyanakkor ennek fordítottja is lehetséges: ha a Fidesz győzelme biztosnak látszik az első forduló után, akkor viszonylag sok szavazójuk gondolhatja úgy, hogy most már nyugodtan szavazhat igazi kedvencére, a Jobbikra. (Ebből a szempontból a két forduló közötti Fidesz-kampány lesz ennek a választásnak talán a legfontosabb szakasza).

A visszalépések körüli vita így tehát fontos lehet ugyan az elosztható mandátumok szempontjából, de mai ismereteink, a mai erőviszonyok szerint ennél lényegesebb, hogy az egyes pártok milyen pozíciót foglalnak el a választás után, illetve milyen pozícióba kényszeríthetőek majd bele.

Lehet fasisztázni és antifasisztázni, de ettől még tény: a magyar pártrendszer átalakulóban, van és ennek a folyamatnak a Jobbik a kulcsszereplője. Hogy azzá válhatott, az részben arra vezethető vissza, hogy a Fidesz és az MSZP az elmúlt években nem alkotott stratégiát a Jobbikkal szemben: beszéltek róla, de nem ellene, kizárólag egymást tették felelőssé a radikalizálódásért, eltagadva a szélsőjobb önjáró voltát. Már két évvel ezelőtt látszott, hogy ez hiba az MSZP és a Fidesz részéről, valamint kitörési lehetőség a Jobbik számára. Az EP-választás megmutatta, hogy a Jobbik élni tudott lehetőséggel, és egyre több jel utal arra, hogy a most következő országgyűlési választáson még az eddigi várakozásoknál is jobban szerepelhet a párt. Nem kell ahhoz megvárnunk a választás végeredményét, hogy megállapíthassuk: a Jobbik önálló, a Fidesz és az MSZP számára nem megkerülhető pozíciót foglalt el a politikai erőtérben. Ezért érdekes, hogy ezek a pártok hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan definiálják egymást és milyen politikai stratégiákat találnak ki (vagy éppen nem találnak ki) egymás ellenében. E kérdésekre az első válaszkísérletek már a kampány során, leglátványosabban az esetleges visszalépésekről (vagy éppen vissza nem lépésekről) szóló döntések kapcsán fogalmazódhatnak meg.

Gyulai Attila - Juhász Attila
 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.