A március 15-i rendezvény kampánynyitóként való értelmezésével „elindult” a Fidesz kampánya. A megelőző napokban a párt nyilvánosságra hozta országos listáját, területi listáit, valamint választási programját. Ezzel a Fidesz-kampány első, „csendes” szakasza lezárult, érdemes tehát visszatekinteni ennek eredményeire, mielőtt beindul a szavazótábort összefogó, felrázó következő rész. Sokan egyszerűen unalmasnak minősítik a 2010-es választási küzdelmet, miközben idén éppen az az érdekes, hogy a többpólusúvá vált versenyben milyen időzítés vezet sikerre, és hol lehet, hol érdemes megtalálni azt az ellenfelet, akivel szemben kampányolni érdemes.

 

A választások kiírása óta a Fidesz arra törekedett, hogy ne lehessen harcolni ellene. Miközben több párt számára is különösen fontos volt, hogy a kormányzásra készülődő párttal szemben határozza meg magát, a Fidesz nem igazán hagyta, hogy fogást találjanak rajta. Az MSZP nem is annyira saját kampánya miatt, hanem a Fidesz miatt nem tudta mozgósítani szavazóit, a szocialisták támogatottsága lényegében nem mozdult el a kiindulóponthoz képest. 

 

A vizuális igénytelensége miatt sokat bírált „Itt az idő” plakát valódi célja nem az volt, hogy a Fideszt olcsón és ügyetlenül kampányoló pártként láttassa, hanem az, hogy a sok szlogen között egyet se lehessen kiemelni és a párttal szembefordítani. A Fidesz kampánya eddig tökéletes példája volt annak, hogy kell úgy kampányolni, hogy azt lehetőleg minél kevesebben vegyék észre. Ebben nyilván nagy segítséget jelentett az, hogy az MSZP ellenfele az elmúlt hetekben nem is Orbán Viktor volt, hanem azok az ügyek, amelyekben az egyik szereplő egy-egy gyanúba keveredett szocialista politikus volt, a másik fél pedig a rendőrség vagy az ügyészség. Vélhetően még azok az ügyek is inkább az MSZP-re gyakoroltak negatív hatást, ahol nem is volt érintett szocialista politikus. 

 

A visszafogott, nem megosztó, hangsúlyosan inkább békés hangulatot árasztó eddigi Fidesz-kampány mellett persze kifejezetten fontos, hogy a párt idén is a választók közvetlen elérését állította középpontba: aki nincs benne a párt regisztrált támogatói bázisában, valószínűleg nem is lát majd mindent a kampányból. 

 

Az, hogy a Fidesz és a Jobbik között éles küzdelem alakult ki, egyáltalán nem meglepetés. A Fidesz valójában nem is akkor tette elsőszámú ellenfelévé a Jobbikot, amikor lakossági fórumokon és a vele szimpatizáló sajtóban nekiment, hanem már abban az időszakban, amikor nem volt hajlandó a közvetlen konfrontációra és inkább kivárt. A Fidesz és a Jobbik közötti verseny már régóta, legalább az EP-választás óta zajlik, csupán az eszközök változnak időnként. Ebbe egyelőre még az is belefért, hogy a Jobbik erősödjön, a Fidesz pedig pár százalékot csökkenjen a közvélemény-kutatásokban: a kérdés csak az, hogy az ellentámadás időzítése megfelelő volt-e, és nem késett-e meg a nyílt eszközök használata a szélsőjobboldali kihívóval szemben. (Az sem mellékes, hogy a Jobbik nem taktikázta-e el magát saját, meglehetősen agresszívra sikerült március 15-i rendezvényével.)

 

A kispártok (LMP, MDF) mellett a Fidesz számára az MSZP sem volt ellenfél eddig. A viták következetes elkerüléséből fakadó támadások sokkal kisebb kockázatot jelentettek, mint az, ha a párt hagyja, hogy a többi szereplő a hátán szerezzen elérést saját potenciális szavazóihoz. A szocialisták pedig hiába kampányolnak a „veszélyes Fidesz” ellen, ha a párt még csak nem is válaszol érdemben a bírálatokra. Ebből a szempontból pedig a Fidesz eddigi leghatásosabb politikai kommunikációs eszköze az volt, hogy az MSZP-nek rendre a szocialisták saját idézeteivel reagáltak. Ezt egészítették ki azok a helyi viták és botrányok, amelyek azokban a választókerületekben voltak csak igazán láthatóak, amelyekben az MSZP ma is viszonylag jól áll, akár győzelemre is esélyes (például Budapest egésze és egyes kerületei, Szeged). 

 

A szocialisták ma talán félve, a Fidesz pedig éhesen készül Gyurcsány Ferenc újabb nyilvános megszólalására. Miközben ugyanis a volt pártelnök-miniszterelnök egyértelműen mozgósító hatást gyakorolhat a szocialista táborra, megjelenése már önmagában is elég a „Gyurcsány-korszak” bírálatára, amitől a Fidesz azt reméli, elegendő szembeállítani a Jobbik lényegesen nagyobb korszakot, az elmúlt húsz évet – és így minden más szereplőt – támadó kampányával.

 

A Fidesz csillapított kampánya önmagában kevés. Most a kampány fordulójában az a kontraszt árul majd el legtöbbet az eddigiek tudatosságáról, megtervezettségéről, amely az aktív kampányszakaszt jellemzi a visszafogott Fideszhez képest. Ha a Fidesz képes fokozatosan átlépni az aktívabb periódusba, anélkül, hogy a látványos váltás ne az eddigi szakasz kritikájaként, netán pánikként (például a kétharmad elérése, a Jobbik erősödése kapcsán) jelenjen meg, de az eddig csak kevéssé megszólított és talán el is kényelmesedett Fidesz-szavazókat mégis megmozdítsa, akkor megmarad a lehetőség, hogy továbbra is a Fidesz uralja a kampány irányát – a többi párt szempontjából is. 

 

Csak a Fidesz – ismételgette Orbán Viktor a Fidesz rendezvényén, utalva a szavazatmegosztás veszélyeire. Csak a Fideszre vár szinte minden politikai párt, hogy fogást lehessen találni a győzelemre esélyes párt kampányán. Fogás pedig hibák nélkül is adódik, és ez korántsem csak a Fideszen múlik.