HTML

10/02/05 Orbán Viktor nem megosztó

 Orbán Viktor alapvetően pozitív, a kockázatokat kerülő beszéd mondott, amit hallhattunk, egy választási győzelemre készülő pártelnök beszéde volt. Az évértékelő jó példája volt a Fidesz egész kampányhoz való hozzáállásának: a párt, és maga Orbán Viktor is biztonsági játékot játszik, a biztos vezetés tudatában ebben a 79 napban leginkább arra koncentrálnak, hogy saját későbbi mozgásterüket ne szűkítsék be. Mindezt azonban annyira tökélyre fejlesztették, hogy még a pozitív kampányígéreteket sem részletezik. tovább »

A beszéd ennek megfelelően valóban alig tartalmazott konkrétumokat, a Fidesz stratégiája szempontjából azonban ezt nem is lehetett várni. Az általánosságok szintjén maradó beszéd leginkább a már ismert támadási felületet biztosította ellenfeleinek („a Fidesznek nincs programja”), ami azonban az elmúlt évek során erősen inflálódott. Kérdés, hogy ez vagy pusztán a változás iránti igény határozza-e inkább meg a kampány egyik fő kérdését. 

A majd egy órás szónoklatban voltak ugyanakkor fontos állítások, elsősorban az MNB-re és a PSZÁF-ra való utalás. Ezúttal nem  Simor András bírálata állt a középpontban, hanem egy egészen új típusú monetáris politikát vetítettek előre: a Fidesz környékén már korábban is felmerült az a lehetőség, hogy az MNB-t a kormány, a PSZÁF-ot pedig az MNB alá vonják. 

A pártelnök viccel tompította beszédének azt a részét, ahol a későbbi számonkéréseket említette, azonban ez is azt bizonyítja, hogy az évértékelő célja elsősorban a szavazók megtartása, és nem az újabb választók megszólítása volt. A számonkérések elviccelése ugyanakkor lehetőséget adhat a Jobbiknak, hogy markánsan megkülönböztesse magát a Fidesztől, és ezáltal szavazókat csábítson át, bár az első reakció látványosan nem erről szólt. A radikális párt kapcsán Orbán semmilyen újdonsággal nem állt elő, de hangsúlyozta a szavazatmegosztás veszélyességét a Fidesz és a Jobbik között, ami szórványosan eddig is megjelent a párt kommunikációjában. 

Orbán Viktor a beszédben általánosan felvázolta a Fidesz számára fontos súlypontokat, melyek közül elsőként a munkahelyteremtést említette: ez egyrészt lehetőséget ad a válságkezelés támadására – mivel a munkanélküliség jelentősen emelkedett az elmúlt másfél évben –, ugyanakkor azt erősíti, hogy a Fidesz korábban részben kiszivárgott gazdasági tervei – elsősorban a jelentős adó és járulékcsökkentés – nem változtak, csupán a páncélszekrénybe kerültek. 

Teljesen kimaradtak a beszédből viszont a nyugdíjasok, Orbán Viktor még a párt által beígért garanciákat sem ismételte meg. Ez azt mutatja, hogy a Fidesz minél előbb le akarja zárni a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitát, és a kampányt más témákra akarja kihegyezni. Mivel azonban ilyen téma a beszédben egyáltalán nem merült fel, így a szocialistáknak eszük ágában sem lesz változtatni stratégiájukon. 

 
Gimes_Gergely

RSS értesítő

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://79nap.blog.hu/api/trackback/id/tr711732692

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évérték 2010.02.06. 11:59:52

Arra gondoltunk, hogy - bizonyítandó, mi is tudjuk mi történik a világban - írunk egy vitriolost a nagy manitu aktuális évértékelésével kapcsolatban. De mivel nem mondott semmit, nem írunk. Köszönjük a figyelmet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása