A 2010-es választási kampányban világosan látszik, hogy teljesen tarthatatlan az az elnagyolt politikai képlet, amely szerint a pártok az általuk készített választási programok alapján folytatnának versenyt egymás ellen. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a választók nem programokra szavaznak, illetve, hogy programokat néhány szakértőn kívül nem olvas senki sem. Ennél a helyzet lényegesen bonyolultabb, hiszen lehet, hogy választási programokat nem sokan olvasnak, de létezik egy szélesebb kör, amelynek valamilyen tudása van arról, hogy milyen programmal rendelkeznek az egyes pártok (vagy arról, hogy nincs programjuk). A választási program nem szakpolitikai, hanem imázskérdés: nem véletlen, hogy az MSZP 2006 után jó ideig azzal igyekezett hitelteleníteni az ellene irányuló támadásokat, hogy az ellenzéki pártnak nincs programja. Az idei kampányban az igazán érdekes helyzet a pártok és saját programjaik között látszik kialakulni. Az MSZP-re, a Fideszre, a Jobbikra és az MDF-re egyaránt jellemző, hogy választási programjaik nem pusztán szakpolitikai javaslataik gyűjteménye, valamint, hogy a program használata a kampány során – tekintettel eltérő politikai pozícióikra és esélyeikre – közel sem azonos. tovább »
Az MSZP legszívesebben nyilván látványos baloldali programot hirdetne, látványos elosztási kérdéseket középpontba állítva. A szocialisták azonban természetesen nincsenek abban a helyzetben, hogy következetesen baloldaliak legyenek. Amellett, hogy kétciklusnyi kormányzást követően nehezen mutatnának be bármilyen fordulatot, a törekvés az elmúlt egy év válságkezelő retorikájának mondana ellent. Persze, az MSZP igyekszik távolodni Bajnai Gordontól, hogy közelebb kerüljön szavazóihoz, de a párt választási programja akkor sem kerülhet túl távol attól, amivel el kívánnak számolni.
A szocialisták ezért sokkal szívesebben beszélnek a Fidesz programjáról, pontosabban programnélküliségéről. A helyzet meglehetősen nyilvánvaló, így nehezen érthető, hogy a fegyelmezettségéről ismert ellenzéki párt hogyan engedhette meg magának Varga Mihály után Mádi Lászlót is. Hibák természetesen minden kampányban vannak, de Varga Mihály mégiscsak kiemelt helyen és időpontban nyilatkozott a nyugdíjrendszerről, Mádi László pedig csak annak vált bizonyítékává, hogy a leendő kormánypárt semmit nem tanult 2006-ból és Balatonőszödből. De lehet, hogy csak azt hiszek, ők képesek lesznek jobban kezelni a kampányból a kormányzásba való átmenetet, mint a szocialisták. A Fidesz azért nem akar programról beszélni, hogy megtartsa előnyét, de ebből szinte törvényszerűen következnek az olyan abszurd helyzetek, mint ami az ingatlanadó körül kialakult.
A Jobbik által elkészített választási program hasonlóan ellentmondásos szituációt jelent, mint a szocialistáké. A parlamenti esélyekkel induló párt programja lényegesen eltérő hangulatú, mint a párt politikusainak megszólalásai, minthogy alapvetően más funkciót töltenek be. A Fidesz azzal igyekszik majd lesöpörni a Jobbikos konkurenciát, hogy kormányzásra képtelen politikai erőről van szó, Vona Gábor pedig már hosszú ideje erre igyekszik rácáfolni. De vajon a Jobbik leendő szavazói mit szólnának ahhoz a viszonylagos visszafogottsághoz, ami a párt programját a Magyar Gárdához képest jellemzi?
Az MDF első látásra könnyű helyzetben van, mert – pusztán a bekerülést, nem a kormányzati pozíciót megcélozva – lehet „bátor és őszinte”. Ennek oka azonban nem az, hogy Bokros Lajost más mérce szerint kell megítélni, mint Orbánt, Mesterházyt és Vonát, hanem az, hogy ez az a dimenzió, melynek mentén az MDF különbözhet versenytársaitól. Az MDF számára tehát éppen a program, pontosabban a programot szimbolizáló Bokros az elsőrendű politikai termék, de korántsem biztos, hogy az ellenfeleket is be lehet kényszeríteni ebbe a mederbe, ráadásul a szövetségi politika körüli káosz nem teszi lehetővé, hogy arról beszéljenek, ami érdekükben áll.
Nyakó István, az MSZP szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Mádi Lászlót a Fidesz "statáriális bírósága" azért radírozta le a párt országos listájáról, mert beszélt arról, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kormányra kerülése esetén bevezethetőnek tartja az ingatlanadót. Aki beszél a Fidesz programjáról az politikai értelemben halott - fogalmazott. (...) Nyakó István kijelentette: mindezeket figyelembe véve Magyarországon addig nincs ingatlanadó, amíg a Fidesz nem szerzi meg a hatalmat. Ha az MSZP-n múlik, akkor nem lesz ingatlanadó Magyarországon, a Fidesz és a Jobbik viszont egyetért az ingatlanadó bevezethetőségében és már a technikai részletekről is beszélnek - tette hozzá.
gyulai.attila
RSS értesítő