Ritkán látható konszenzus alakult ki a pártok között eddig a kampányban: kivétel nélkül mindegyik mondanivalójának középpontjában egy mostanáig tartó korszak lezárásnak szükségessége áll. A vita persze így sem tűnt el, csak más területre koncentrálódik, mégpedig, hogy a szereplők mit tekintenek lezárandó korszaknak, és mekkora változást tartanak szükségesnek.
A legegyszerűbb helyzetben a Jobbik van: messziről jött ember azt mond, amit akar, őket pedig semmi nem köti az elmúlt húsz évből, így nagyban játszanak. Álláspontjuk szerint a rendszerváltás óta eltelt húsz év csupán elhibázott politikai lépések kollekciója, így gyökeres, soha nem látott változásokra van szükség. A párt sikerének – a cigányellenesség mellett – éppen az az egyik legfontosabb oka, hogy képes volt a kiábrándultság szimbólumává válni, támogatóik közül sokan nem is a megoldásokat várják el tőlük, de úgy érzik, hogy a Jobbik behúzásával tudnak a legnagyobbat rúgni a jelenlegi pártokba.
Egy fokkal nehezebb helyzetben van a Lehet Más a Politika: bár a múlt terhei náluk sem jelentenek korlátot, de ők a kiábrándult centrumszavazókat akarják megszólítani, így más stílusban kell politizálniuk mint a Jobbiknak. Éppen ezért, bár az LMP is kudarcnak tartja a rendszerváltás utáni időszakot, de sokkal inkább a jövőről, mintsem a múltról beszél. A változást mértékét illetően pedig jóval kevesebbet ígérnek a Jobbiknál: egyáltalán nem kívánják felrúgni a jelenlegi intézményi kereteket, a változás esetükben sokkal inkább a szakpolitikák és a politikához való hozzáállás szintjén jelentkezik. Az LMP inkább erős rétegpártnak, és nem forradalmi változások elindítójaként határozza meg önmagát.
Az MDF szintén lezárna egy korszakot, azonban ők Bokros Lajos programjából kiindulva inkább a 2000-es évek eleje óta tartó, az állami elosztás mindenhatóságával jellemezhető szakasznak vetnének véget. Mondandójuk lényege: eddig a politikai szempontok határozták meg a gazdasági döntéseket, mostantól a gazdaság legyen a legfőbb prioritás. A Fórum megújulási együtthatóját ugyanakkor jelentősen csökkenti, hogy a kampányban eddig a politika legrosszabb és legunottabb oldalából tartottak bemutatót, érdekházasságokkal, szakításokkal és parttalan belső vitákkal tarkítva.
A Fidesz helyzete első ránézésre pofonegyszerű: ami 1998 és 2002 között történt jó volt, ami azóta történik az rossz, tehát ha a Fidesz nyer megint jó lesz. A stratégia tökéletesen működik, minden közvélemény-kutatás szerint a választók túlnyomó többsége a legnagyobb ellenzéki pártra bízná a korszakzárást. A Fidesznek ugyanakkor a Jobbik komoly kihívást jelent, és a radikális párt megjelenése miatt nagyon pontosan be kell lőnie a határt a változás ás a folytonosság között: amennyiben túl nagy változást ígér, félő hogy kormányon nem tud megfelelni az elvárásoknak, és így az ellenzékben is radikális Jobbikhoz szivárognak majd szavazói, amennyiben a folytonosság felé fordul, akkor akár már április 11. előtt átpártolhatnak a teljesen kiábrándult szavazói. Ez a dilemma több témában is tökéletesen tetten érhető a Fidesz kommunikációjában, de a legjobb példa talán Orbán Viktor és az Alkotmány bonyolult viszonya: a pártelnök rendszerváltó politikusként rendszeresen kiáll a jelenlegi berendezkedés mellett, azonban magát az Alkotmányt már egyáltalán nem tartja szerethetőnek, és többször jelezte finoman, hogy azt kétharmad esetén egy olyanra cserélné, ahol jobban működik a kémia.
A legzavarosabb természetesen az MSZP álláspontja: a párt szlogenje – Új jelölt, új program – egyértelműen azt mutatja, hogy a szocialisták is lezárnának valamit, de igazából maguk se tudják mit és miért. Szinte már olybá tűnik, hogy szándékosan ködösítenek: a fiatal Mesterházyt jelölik, de mellé állítják a nagy öreg Kovács Lászlót, megszavazzák Gyurcsányt az országos lista elejére, de eldugják a nyilvánosság elől, megvédik az elmúlt nyolc év eredményeit, de persze le kell számolni a rossz kompromisszumokkal, stb. A párt már maga sem tudja mit gondol, ezért megpróbál görcsösen előrefelé nézni, a mögötte lévő kérdéseket pedig egy hatalmas zárójelbe terelni, végül is azokon ráér a választások után összeveszni.
Plusz egynek pedig itt van a kampány felett
lebegő Bajnai Gordon, aki ebben a kérdésben egyedi hangnak tekinthető: ugyan a miniszterelnök is a lezárás elhivatott híve, de álláspontja szerint ő ezt már elvégezte az elmúlt tíz hónapban, és az országra leselkedő legnagyobb veszély, hogy a gonosz pártok a rövid intermezzo után visszatérnek a korábbi ártalmas logikához. Ha egy-két év múlva megkérdezik Bajnait, hogy megtörtént-e amitől félt, akkor vélhetően igennel felel majd.
Gimes_Gergely
RSS értesítő
