Ha permanens kampány van, akkor nincs kampány. Akik az unalomig hangoztatott tételt ismételgetik – a kampány a választás másnapján kezdődik –, valójában nem mondanak többet annál, hogy a politika folyamatos.
De induljunk ki abból, hogy a kampány valami más. Ha másért nem, akkor azért, mert külön elszámolással tartoznak a pártok erre az időszakra vonatkozóan. Továbbá azért is, mert az 1997. évi C. törvény kimondja: „A választási kampány a választás kitűzésétől a szavazást megelőző nap 0 óráig tart.” Az elmúlt napokban jól láthatóan senkit nem érdekelt sem ez a paragrafus, sem a köztársasági elnök, akin, a bejelentést meg sem várva könnyedén túl tudott lépni mindenki, aki plakátolt, szórólapozott, telefonált, stb. Miközben a hivatalos kampány ma indult el, az elmúlt két hetet már nyilvánvalóan a választási időszakra jellemző viták és eszközök uralták.
Ez a 79 nap politikai értelemben is eltérő lesz, mert a pártokra, jelöltekre, programokra, kampányeszközökre irányuló figyelem megkülönböztetett jelentést ad a most kezdődő időszaknak. Ebben a 79 napban kifejezetten fontos és érdekes lesz, hogy milyen eltérés van a politika hétköznapi működése és kampányüzemmódja között. A kampány az elmúlt években építgetett politikák sűrítése, próbája és esetleg megváltoztatása.
A hivatalos kampányidőszak ugyanakkor azért is eltérő, mert ilyenkor senki nem vádolhatja ellenfelét kampányolással.
RSS értesítő
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
abhandzarai_otto 2010.01.22. 22:17:37
abhandzarai_otto 2010.01.22. 22:18:15
imádom a kampáányt!!!!!