Az MSZP attól tart, hogy szimpatizánsait politikai meggyőződésük miatt hátrányok érhetik. Négy éve a Fidesz rettegett. Mesterházy Attila január 31-én a Nyugdíjas szolidaritás című MSZP-rendezvényen elmondott beszédében a következőket mondta ezzel kapcsolatban: tovább »
„A választások után elszaporodott aggasztó jelenségek miatt vagyunk kénytelenek Önhöz fordulni. Számos körülmény utal arra, hogy az Ön által sokszor hangoztatott "nyugalom", a "félelem nélküliség" országa egyelőre nem valósulhat meg nálunk, hiszen több jel is utal arra, hogy állami szervek politikai szimpátia alapján hátrányos megkülönböztetésben részesítenek magyar állampolgárokat. (…) Nyilvános kiállásával erősítsen meg bennünket, valamint az aggódó közvéleményt abban a hitben, hogy a demokratikus Magyarországon senkit nem érhet jogtalan hátrány politikai meggyőződése, hovatartozása miatt.” (2006. május 18.)
Négy éve a baloldal félelemkeltés és riogatás vádjával illette a legnagyobb ellenzéki erőt, és most a jobboldal felől fogalmazódnak meg hasonló vádak. A tapasztalatok alapján nem lenne meglepő, ha az MSZP bejelentené, hogy hamarosan segélyszolgálatot indít azok számára, akik baloldaliságuk, vagy a kampányban való részvételük miatt hátrányt szenvednek. Mintha máris ellenzékben lennének. Baloldali Demokráciavonal?
RSS értesítő
Szólj hozzá! · 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: A rezidensek is kiakadtak Mesterházyra 2010.02.05. 15:00:04
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.